 |
|
Szeretne egy kellemes biciklis nyaralást nyerni Ausztria egyik csodaszép vidékére?
Fődíj: 7 éjszakás nyaralás 2 fő részére a 4 csillagos Reichelt Wellnessházban, a Salzburg melletti Radstadt-ban.
Elektromos biciklivel szinte fáradság nélkül is bejárhatják a gyönyörű hegyeket, de a völgyben is sok felfedeznivaló várja Önöket!
Bécs 2013-ban „biciklis város“. Ebből az alkalomból az Osztrák Intézet idei mottója: „Ausztria biciklizik“. De szeretnénk megismerni más országok biciklis szokásait is, ezért az Osztrák Intézet fotópályázatot hirdet.
Küldje el „Biciklizés a városomban“ témában készült fotóját nagy felbontásban nekünk, és az oei(at)oei.org e-mailcímre is.
Beküldési határidő: 2013. május 31.
Jelentkezési lapot és további információkat az Osztrák Intézet Tanfolyami irodájában kaphat.
A legjobb fotókat 2013 őszén egy kiállításon mutatjuk be.
Tetejére 
A némettanulásnak szórakoztatónak kell lennie! Az Universität Wien-nel együttműködve egy projekthét lehetőségét kínáljuk diákjaik számára.
Hogyan is működik a projekthét?
A diákokkal közösen kiválasztunk egy témát, melyre a szaktanárral együtt felkészül a csoport. Egy előre egyeztetett időpontban ausztriai hallgatók érkeznek, és hétfőtől péntekig levezetik a projekthetet az iskolában. Ebben a 30 tanórában a diákok kizárólag németül fognak beszélni! Az utolsó napon diáktársaiknak, szüleiknek és tanáraiknak mutathatják be a projekthét eredményét.
A projekthetet követően a diákok egy érdekes tapasztalattal lesznek gazdagabbak: önmagában az, hogy németül folyt a kommunikáció már nagy élmény! Ezen kívül azonban a projekthét kreatív és szociális készségeket is fejleszt. Minden résztvevő a saját érdeklődésének és képességeinek megfelelően vehet részt a munkában. Gyakran előfordult már, hogy az iskola a projekthét eredményét fel tudta használni az iskolai programok bemutatásánál is.
Egy kis ízelítőt adhatnak Önöknek a Város- és Zeneprojektek:
A Városprojektnél a diákok leírják és lefényképezik saját városukat az ifjúság szempontjából és elkészítenek egy fiataloknak szóló útikalauzt, vagy filmet forgatnak a városról. Ezáltal máris fekészülnek a B2 szintű ÖSD nyelvvizsga egyik feladatára!
A Zenei projektnél a diákok osztrák dalokat, vagy táncokat tanulhatnak be, vagy akár egy történetet is megzenésíthetnek, és hangszerekkel is közreműködhetnek a produkcióban.
Részvételi díj:
19.500,- Ft/fő, 12-15 résztvevő esetén
23.700,- Ft/fő 16-22 résztvevő esetén
Felkeltettük érdeklődését?
Amennyiben további kérdései lennének, keresse fel Tanfolyami irodánkat telefonon (061 / 322 3030), vagy e-mailen.
Kérjük, részvétei szándékát legkésőbb február 25-ig jelezze!
Tetejére
Idén 10. alkalommal szervezi meg Intézetünk az OLIMA gyermekszínjátszó versenyt, melyen általános iskolások adnak elő rövid, német nyelvű darabokat. A verseny minden évben egy bizonyos téma köré szerveződik, de idén, a jubileumi alkalomra való tekintettel, az utóbbi évek legnépszerűbb szövegeiből választhatnak a résztvevő csoportok.
A produkciókat idén is zsűri értékeli, és rendezés, kiejtés, színészi játék, díszlet kategóriában hirdetnek nyerteseket. A díjkiosztón izgalmas nyeremények találnak gazdára.
Az OLIMA nemcsak a résztvevők némettudását fejleszti, de a gyerekek a felkészülés során sok más területen is kibontakoztathatják tehetségüket.
Az eseményről készült képek a honlapunkon, valamint Facebook-oldalunkon is láthatóak lesznek.
A versenyre 2013. január 30-án kerül sor az Osztrák Intézetben.
Köszönjük támogatóink nagylelkű segítségét!
• Dm Kft. • Haribo • Hueber Kiadó • Klett Kiadó • Osztrák Kulturális Fórum • Pozsonyi Pagony Kft. • Színház- és Filmművészeti Egyetem • Zott Hungaria Kft.
A rendezvényrőlkészült képeket itt tekinthetik meg.
Tetejére Szeretettel meghívjuk Önt, barátait és családtagjait a 2012. december 14-én, pénteken 17.30 órakor kezdődő karácsonyi ünnepségünkre.
A rendezvényen karácsonyi ételekkel és italokkal várjuk Önöket. Azok között, akik megoldják játékos nyelvi fejtörőinket, izgalmas nyereményeket sorsolunk ki. Gazdára talál néhány bécsi múzeumi belépő, a főnyeremény pedig egy 1 hetes nyaralás Werfenwengben!
Kérjük, részvételi szándékát 2012. december 12-ig jelezze a Tanfolyami irodának az office@oei.hu e-mail címen vagy a 322 30 30-as telefonszámon!
Képgaléria 
Az előző év sikerei után az EUNIC (az európai kultúrintézetek hálózata) szeptember 26-án 15.30 órai kezdettel újra megtartja Európai Nyelvi Koktélbár rendezvényét a budapesti Akvárium Klubban, a Nyelvek európai napja alkalmából, mely Európa nyelvi és kulturális sokszínűségét ünnepli. A rendezvénynek, mely az előző évben több, mint 500 látogatót fogadott, a nyelvi sokszínűség és a nyelvtanulás népszerűsítése a célja.
A Nyelvi koktélbár programja is színes: a vendégek 20 kultúrintézet szórakoztató nyelvi feladatát, játékát tölthetik ki, anyanyelviekkel beszélgethetnek, és egy szimbolikus nyelvi útlevelet is kapnak, mellyel a tombolán is részt vehetnek. Rengeteg ajándékot, többek közt nyelvtanfolyamra beváltható kedvezményt nyerhetnek a résztvevők.
A rendezvény főtámogatója az Európai Bizottság magyarországi képviselete.
Résztvevő intézetek: - Hollandia + Flamand képviselet
- Balassi Intézet
- Európai Bizottság
- Román Kulturális Intézet
- Goethe-Institut
- British Council
- Oztrák Kulturális Fórum
- Osztrák Intézet
- Olasz Intézet
- Camões Intézet - Portugál Nyelvi Központ
- Francia Intézet
- Sájci Nagykövetség
- Dán Kulturális Intézet
- Észt Intézet
- Japán Alapítvány
- Lengyel Intézet
- Szlovák Intézet
- Cseh Centrum
- Cervantes Intézet
- Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége SINOSZ
- Vakok Intézete
Program:
15:30 megnyitó A NAP FOLYAMÁN VÉGIG: Nyelvi játékok a 20 intézet Akvárium Klubban elhelyezett standjainál. 16:00-17:00 kerekasztalbeszélgetés, majd beszélgetés a résztvevőkkel Téma: Fordítás a populáris kultúrában, a mindennapokban és a tanulásban Résztvevők: Fáber András, Kertész Judit, „Leiter Jakab” (a lejterjakab.blog.hu gazdája), Speier Dávid 17:30 ajándéksorsolás 1. forduló 18:00 többnyelvű slam poetry show 19:15 ajándéksorsolás 2. forduló 19:45 ajándéksorsolás 3. forduló 20:00-21:00 Rutkai Bori és a Betonka concert
Tetejére A 2012-ben is találkozunk a Nyelvparádén! Választ kaptok a tanfolyamokkal és az ÖSD vizsgákkal kapcsolatos kérdéseitekre, kitölthetitek a szintfelmérő tesztünket, ÖSD próbavizsgát tehettek, beiratkozhattok a tanfolyamokra, kipróbálhatjátok német nyelvvel kapcsolaos játékainkat. Akik a helyszínen befizetik a tanfolyami díjat, 5.000,- Ft kedvezményt kapnak.
A kedvezmény azokra is vonatkozik, akik a Tanfolyami irodában iratkoznak be – de kizárólag szeptember 7-én!
 - Forrás: www.sxc.hu
A pilates egy "egésztest torna"
A pilates egy egész testet átmozgató torna: a középpontban a törzs, az ún. powerhouse (energiaház) áll. A hát-, a has- és a medenceizomzat mélyebb rétegeinek megfeszítése stabilizálja a gerincoszlopot, és így egyenes testtartást biztosít (és a hátfájást is csökkenti), ráadásul a has is feszesebb (laposabb) lesz. (http://www.i-feelgood.net/fitness/pilates/einfuehrung.php)
A pilates fizikailag és szellemileg is fitten tartja
...és még némettudását is fejlesztheti!
A pilates-próbaóra június 12-én, kedden, 18.15 órakor kezdődik az Osztrák Intézetben.
Az órához nincs szükség semmilyen tudásra.
Hozzon magával könnyű, rugalmas ruhát. A gyakorlatokhoz nem kell (torna-)cipőt viselni.
Pilates-oktatójuk a jelenleg Budapesten élő Edgar E.Mandelz lesz Svájcból.
Kérjük, részvételi szándékukat június 11-ig jelezzék a Tanfolyami irodában.
 - Forrás: www.sxc.hu
Ünnepeljék velünk a nyarat és Gustav Klimt születésnapját!
Szemesterzáró nyári ünnepségünkön kellemes beszélgetéssel, a nyarat idéző csemegékkel és frissítővel vájuk barátanikat. Klimttel kapcsolatos kreatív programunk résztvevői kis szerencsével nyereményekkel is gazdagodhatnak. Aki pedig a Stájerországról szóló nyereményjátékunkban is részt vesz, egy két személyre szóló hétvégi nyaralást is nyerhet egy stájerországi tanyára.
Hol és mikor?
Június 8-án, pénteken, 16 órakor.
Kérjük, részvételi szándékukat június 4-ig jelezzék a Tanfolyami irodában. Egy tavaszi hétvége Grazban május 5-én és 6-án! Körbesétáljuk Önökkel a belvárost, megmutatjuk Önöknek az érdekes látnivalókat, iszunk egy csésze kávét és eszünk egy szelet süteményt. Május 5-én szombaton közösen vonattal utazunk Grazba, este együtt megtekintjük a Schauspielhaus előadását: a Koldusopera ma épp olyan aktuális, mint 1928-ban, amikor Bertolt Brecht megírta. Brecht a polgári-kapitalista társadalom megkérdőjelezhető értékeit kritizálja, amelyek akkoriban, akárcsak manapság gazdasági válsághoz vezettek. A grazi előadás és a színészek egyébként nagyon jó kritikát kapnak.
A színházjegyeket, az utazást és a szállást mi elintézzük Önöknek. Ezenkívül egy idegenvezetés során bemutatjuk Önöknek a mediterrán hangulatú óvárost és még egy kávéházat is meglátogatunk. Természetesen arra is lesz bőven idejük, hogy önállóan felfedezzék a várost.
Indulás: Budapest Keleti pu. 2012. május 5-én, 8.10-kor, érkezés Grazba 13.52-kor
Visszaút: Graz Hauptbahnhof 2012. május 6-án, 14.08-kor, érkezés Budapestre 19.54-kor
Az ráhangolódás érdekében két előkészítő foglalkozást is kínálunk Önöknek: április 26-án, csütörtökön 18.15 – 19.45 és május 3-án, csütörtökön 18.15 – 19.45.
A felkészítés ára: 3.800,- Ft.
A színházjegy a Bühnen Graz és az Osztrák Intézet ajándéka, így Önöknek nem kell fizetniük érte.
Szállás a Hotel Mariahilfben: a foglalást mi intézzük, de kérjük, hogy a számlát mindenki önállóan rendezze a szállodában.
Jelentkezés április 15-ig, a Tanfolyami irodában  - www.sxc.hu
Március: ÖSD
Tájékoztató előadások az ÖSD vizsgákról a Libra Café könyvesboltban:
- március 7. szerda, 15:30
- március 21. szerda, 15:30
- március 28. szerda, 15:30
Rövidített ÖSD próbavizsgák (írásbeli és szóbeli) a Libra Café könyvesboltban:
- március 10. szombat 10.00 órától (jelentkezés március 8-ig)
- március 24. szombat 14:00 órától (jelentkezés március 22-ig)
Cím: 1085 Budapest Kölcsey u. 2. (a Rákóczi térnél)
www.nyelvkonyvbolt.hu
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-19 h szombat: 9-14 h Szeretettel meghívjuk Önt, barátait és családtagjait a 2011. december 16-án, pénteken 17 órakor kezdődő karácsonyi ünnepségünkre.
A rendezvényen karácsonyi ételekkel és italokkal várjuk Önöket. Azok között, akik megoldják játékos nyelvi fejtörőinket, izgalmas nyereményeket sorsolunk ki. Gazdára talál néhány bécsi múzeumi belépő, a főnyeremény pedig egy 1 hetes nyaralás Werfenwengben!
Kérjük, részvételi szándékát 2011. december 13-ig jelezze a Tanfolyami irodának az office@oei.hu e-mail címen vagy a 322 30 30-as telefonszámon!
Képgaléria
Látogassák meg velünk az ünnepi fényekbe öltözött osztrák fővárost 2011. december 10-én! Érkezés után meghívjuk Önöket a Hofburg kávéházba. Ezt követően a kávéház élénkítő hangulatával átitatva meglátogatjuk a Zene házát. A modern, interaktív kiállítás mindenkinek egy igazi élmény! Délután természetesen marad egy kis időnk arra is, hogy a karácsonyi vásárok forgatagában ünnepi hangulatba kerüljünk. A bécsi karácsonyi vásárokról itt olvashat részletesebben.
Indulás a Keleti pályaudvarról 7:10-kor (az RJ 60-as számú railjet vonattal) Hazaút: Wien Meidling vasútállomásról 18:09-kor (az RJ 67-es railjet vonattal) Érkezés Budapestre, a Keleti pályaudvarra 20:49-kor
Jelentkezés: telefonon (322 30 30) vagy e-mailben legkésőbb december 7-ig A kirándulás ára: 14.500 Ft
 - SHX666 / www.sxc.hu
2011. szeptember 22-én délután 15 és 20 óra között a kulturális intézetek (a EUNIC Magyarország tagjai) a Gödör Klubban gyűlnek össze, hogy közösen megünnepeljék a Nyelvek Európai Napját és egyúttal Európa nyelvi és kulturális sokszínűségét. A látogatók az egyes asztaloknál vidám nyelvi feladványokkal tehetik próbára tudásukat, amiért cserébe kapnak egy pecsétet a nyelvi útlevelükbe. Ha legalább négy pecsétet sikerül összegyűjteniük, értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, amelyeket az intézetek ajánlottak fel. Mindeközben a színpadon egy izgalmas program várja őket. A belépés ingyenes.
A részletes programot itt olvashatják.
Európai Nyelvi Koktélbár a Facebook-on
A 2011-es Nyelvparádén megválaszoljuk az őszi tanfolyamokkal és az ÖSD vizsgákkal kapcsolatos kérdéseiket. Miután kitöltötték a szintfelmérő tesztünket, a kiválasztott tanfolyamra azonnal jelentkezhetnek is. Ha a helyszínen befizetik a tanfolyami díjat, 5000 Ft kedvezményt kapnak. Ezenkívül nyelvtudásukat ÖSD feladatsorokkal és játékos nyelvi fejtörőkkel tehetik próbára.
A kedvezmény azokra is vonatkozik, akik a Tanfolyami irodában iratkoznak be – de kizárólag szeptember 2-án!
Galéria
A június 15-i félévzáró ünnepségen kérdezz-feleleket játszottunk, ahol a feladványok egytől egyig az osztrák kultúrához kapcsolódtak. Három kör után Roszival Beáta győzedelmeskedett és egy egyhetes werfenwengi nyaralást nyert. A második helyezett Szántó Éva lett, aki egy hosszú hétvégét tölthet el Stájerország egyik parasztgazdaságában.
Galéria
A szeminárium résztvevői a B1, B2 és C1 vizsgaszintek feladatait és értékelési szempontjait ismerték meg. A sikeres próbajavítások után megkapták a képzésen tárgyalt szintekre szóló vizsgáztatói engedélyüket. Hogy működik az OLIMA? A verseny minden évben egy bizonyos téma köré szerveződik: a résztvevő gyerekek idén állatokkal kapcsolatos jeleneteket adtak elő. Az érdeklődő tanároknak osztrák gyerek- és ifjúsági írók állatokkal kapcsolatos szövegeit küldtük el. A gyerekek május 4-én az Osztrák Intézetben adták elő a tanáraik segítségével színpadra állított műveket. A zsűri és a közönség egyaránt lelkesedett az izgalmas előadásokért. A legjobb rendezést, díszletet, jelmezeket, színészi teljesítményt, kiejtést és szövegtudást egyaránt értékeltük. Természetesen az idén is rengeteg díj talált gazdára.
A fődíjak nyertesei:
- Petőfi Sándor Általános Iskola, Mezőfalva
- Tamási és Környéke Nevelési Intézmény, Tamási
- ÁMK Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Mezőcsát
Köszönjük támogatóink segítségét!
• Osztrák Kulturális Fórum • Hueber Kiadó • Klett Kiadó • dm Kft. • Pozsonyi Pagony Kft.
Galéria Március 4-én eljött a várva-várt pillanat: röviddel a felújítás befejezése és a tanfolyamok indulása után hivatalosan is megnyitottuk az Osztrák Intézet új helyszínét. Vendégeink az Easy Jazz Band zenéje mellett ismerkedhettek az új hangulattal, borkóstoláson vehettek részt (Zimemrl Borászat, Alsó-Ausztria), vagy a Nagy Ausztria-Kvízen tehették próbára tudásukat értékes nyereményekért versengve. Akik gyorsan szeretnének németül tanulni, a . .. sprint bemutató órán próbálhatták ki, hogyan érhetnek rekord sebességgel célba. A megnyitó ünnepség vendégei volt többek közt Dr. Michael Zimmermann osztrák nagykövet, Dorothee Janetzke-Wenzel német nagykövet asszony és Christian Mühlethaler svájci nagykövet asszony, valamint az Osztrák Intézetek bécsi központjának ügyvezetői, Dr. Brigitte Ortner és Dr. Wolfgang Graf.
Galéria A szeptember 30-ai nagysikerű rendezvény után január 8-án ismét megrendezik az Európai Nyelvi Koktélbárt, ezúttal a Millenáris Fogadójában. Az Európai Bizottság, a Magyarországon működő európai kulturális intézetek (EUNIC) és partnereik ínycsiklandozó nyelvi koktélt kínálnak az érdeklődőknek. Vegyen részt Ön is érdekes és izgalmas nyelvi játékainkban, tanuljon meg néhány szót idegen nyelveken, találkozzon anyanyelvi beszélőkkel. A játékok résztvevői összegyűjthetik az egyes országok pecsétjeit és végül megnyerhetik a résztvevő kulturális intézetek által felajánlott értékes nyeremények egyikét. Ezen túl a látogatók játszhatnak a Szerencsekerékkel, nyomot hagyhatnak az Európai Nyelvek falán.
A rendezvény az Európa Pont megnyitójához kapcsolódik.
További programok:
16.30: Nyesö Mari koncert 18.00: Slam Poetry verseny 20.00: Palya Bea koncert 22.00: Rotfront koncert 24.00: DJ Palotai
Egész nap: Klíma Iroda, Néprajzi Múzeum interaktív workshpo, Karon Design workshop, Fair Trade mező, Víz sarok a Vízművekkel, a Makett Laborban recycling molinó táska készítés, az Európa Pontban játékos gyermekfoglalkozások, arcfestés, fajátékház
További információk


Szeretettel meghívjuk Önt december 17-én 16 órakor kezdődő adventi ünnepségünkre. Barkácsoljon velünk, nézzen meg egy filmet, oldjon meg egy karácsonyi rejtvényt vagy egyszerűen csak élvezze a karácsonyi italokat és süteményeket. Előre örülünk a találkozásnak! Ezen kívül kisorsolunk néhány nyelvtanfolyamot is az Intézetben, valamint belépőjegyeket a Wien Museum-ba, a Technisches Museum-ba és a Haus der Musik-ba. Kérjük, hogy legkésőbb decenber 13-ig jelezzen vissza, hogy részt kíván-e venni az ünnepségen.
A Learning Events módszere az élménypedagógia. Átfogó módszerünk segítségével a tapasztalt trénerek nem csak a kognitív készségek, hanem elsősorban a cselekvés és élmények segítségével fejlesztik a nyelvtudást.
A tantermen kívüli, szokatlan környezet lehetővé teszi a diákok számára, hogy maguk is aktív szereplői legyenek az óráknak. A tanulókat arra ösztönözzük, hogy az idegen nyelvet életszerű helyzetekben használják. A trénerek támogatják a diákokat, így nem csak a nyelvet sajátítják el, hanem önbizalmuk is megszilárdul. A cselekvésre és élményekre alapozott tanulás lehetővé teszi, hogy a tanulók úgy látásmódot és hozzáállást ismerjenek meg. - időpont: 2011.01.15., 9.00-14.00
- helyszín: Osztrák Intézet Budapest, Andrássy út 21.
- jelentkezési határidő: 2010.12.17.
- részvételi díj: 15 Euro

Keveredj bele az európai kulturális intézetek és partnereik nyelvi forgatagába!
A Magyarországon működő európai kulturális intézetek 2010. szeptember 30-án 15 órától 19.30-ig a budapesti Gödör Klubban Európai Nyelvi Koktél Bárt rendeznek be, hogy megünnepeljék Európa nyelvi és kulturális sokszínűségét. A rendezvény az Európa Tanács kezdeményezésére indult Európai Nyelvek Napját hivatott megünnepelni.
A vendégek szórakoztató nyelvtanuló feladatokat oldhatnak meg, különböző nyelvi játékokat játszhatnak, anyanyelvi beszélőkkel találkozhatnak és megszerezhetik a jelképes Európai Nyelvi Útlevelet. A játékban résztvevők között a kulturális intézetek által felajánlott, nyelvtanuláshoz kapcsolódó díjakat sorsolunk ki.
Az asztaloknál zajló játékok mellett színes színpadi események szórakoztatják a közönséget: D.Tóth Kriszta beszélgetése sikeres nyelvtanulókkal, a TÁP Színház előadása és Vodku koncert dalokkal több nyelven.
A szervezők felállítják az Európai Nyelvek Falát, amelyet minden résztvevő gazdagíthat az általa ismert szavakkal, kifejezésekkel. Az online változat már elérhető a Facebookon.
A rendezvény házigazdája: Hajós András
A programmal kapcsolatban bővebb felvilágosítást adhat Bíró Ágota az agota.biro(at)britishcouncil.hu e-mail címen.
Galéria Trendi ifjúsági nyelv
A workshopon megismerkedhetnek
- néhány alapelvvel
- példákkal
- és alkalmazásukkal a tanításban
időpont: 2010. május 20., csütörtök
helyszín: Osztrák Intézet Budapest
Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb egy héttel a workshop előtt jelezze telefonon vagy emailben.
A részvétel ingyenes.
Önt is szeretettel várják az előadók: Leonore Peer és Helmut Hofmann.
2010. március 10., OLIMA
Az OLIMA minden évben egy bizonyos téma köré szerveződik; ezt járják körbe a gyerekek által előadott jelenetek. Az idei verseny témája az „emberi kapcsolatok” volt. Az érdeklődő tanároknak osztrák gyerek- és ifjúsági írók szövegeit küldtök el, hogy kiválaszthassák, mely szöveget dolgozzák fel jelenetükben. A gyerekek március 10. és 11.-én az Osztrák Intézetben adták elő a tanáraik segítségével színpadra állított szövegeket. A zsűri és a közönség egyaránt lelkesedett az izgalmas előadásokért. A legjobb rendezést, díszletet, jelmezeket, színészi teljesítményt, kiejtést és szövegtudást egyaránt értékeltük, rengeteg díj talált gazdára.
Köszönjük támogatóink segítségét! - Osztrák Kulturális Fórum, Budapest
- hueber Kiadó
- dm Kft
- Pozsonyi Pagony Kft.
- Technisches Museum Wien
Galéria
2009. november 13., 15.00-16.30, Tájékoztató az ÖSD KID 1 és 2 nyelvvizsgáról
A részvétel ingyenes.
Jelentkezés egy héttel a rendezvény előtt. 2009. november 13., 15.00-17.00, Tájékoztató a C1 Oberstufe Deutsch nyelvvizsgáról
A részvétel ingyenes.
Jelentkezés egy héttel a rendezvény előtt. 2009. november 6., 15.00-17.00, Tájékoztató a B2 Mittelstufe Deutsch nyelvvizsgáról
A részvétel ingyenes.
Jelentkezés egy héttel a rendezvény előtt. 2009. október 08., 15.30-17.30, Tájékoztató a B2 Mittelstufe Deutsch és C1 Oberstufe Deutsch nyelvvizsgáról
A részvétel ingyenes.
Jelentkezés egy héttel a rendezvény előtt. Az évente megrendezett OLIMA színjátszó verseny mára már hagyománnyá vált a budapesti Osztrák Intézetben. Az idén 14 osztály érkezett az ország egész területéről, hogy bemutassa német nyelvtudását. Az diákok és tanáraik által színpadra állított szövegek, melyeket a budapesti Osztrák Intézet bocsátott az iskolák rendelkezésére, osztrák ifjúsági írók művei. Az idén bemutatott előadások témája az utazás volt:
Valerie esténként fantázia-utazásra indult, hogy ne kelljen aludni menni, egy korona a királyát kereste, Franz életre szóló élményeket szerzett az osztálykiránduláson, egy angol cserediák sok izgalmat okozott, két darabban pedig a szülői ház elhagyása jelentette a nagy utazást. A készülés és a próbák minden diák és tanár számára a német nyelvtanulás új élményét adta. Végül fél háromkor az eredményhirdetés izgalmai következtek, mikor a 180 diák és tanárai többek közt a legjobb színpadképér, a legjobb jelmezekért és a legjobb kiejtésért járó díjak átadását várta és a díjazottak a helyezésékhez járó ajándékokat vehették át. - A fődíjak nyertesei 2009-ben:
Garay János Àltalános Iskola Fótról a Christine Nöstlinger „Franz auf Klassenfahrt” című írásának színpadra állításáért Miklósné M. Ibolya tanárnő vezetésével Petőfi Sándor Àltalános Iskola Mezőfalváról Hajas Györgyné tanárnő vezetésével a „Der Herr des Lichts” című indiántörténet előadásáért, melyhez Anna Melach szövegét használták fel. Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény Tamásiból Balogh Árpádné tanárnő vezetésével, Angelika Kaufmann „Das einsame Schaf” című könyvének színpadra állításával - Az OLIMA megrendezéséhez hozzájárultak:
Österreichisches Kulturforum Budapest (http://okfbudapest.hu/) Klett Kiadó Magyarország (www.klett.hu) Hueber Magyarországi Képviselete (www.hueber.hu) Zott (www.zott.hu) dm Kft. (www.dm-drogeriemarkt.hu) Pozsonyi Pagony Kft. (www.pagony.hu)
Köszönjük a támogatást!
Galéria
|
|